A klub
1985 nyarán összeállt egy baráti társaság, melyet iskolatársak, osztálytársak, kalocsai és környékbeli srácok alkottak. A közös érdeklődési kör – a motorok szeretete, és a motorozás vágya hozott össze minket. Komoly barátságok alakultak ki, és az összetartozás érzése alapot adott az aktív “klubélet” kialakításához.
Volt egy belépés az MMSZ-be, majd egy gyors kilépés onnan. Úgy éreztük ez nem nekünk való. Mivel a klub több tagja tengerészként dolgozott, szinte azonnal megtaláltuk azt a nevet, amit mindannyian szívesen viseltünk, hiszen hangulata – a kormánykereket tekerő kalóz világa – nem idegen a motoros életérzéstől.
1992 tavaszán hivatalosan is megalakult a Fekete Horgony MC. Még ebben az évben egyik klubtársunk vett egy kocsmát Foktőn a Duna parton – ez lett a hely, ahol rendszeresen összegyűltünk, itt tartottuk meg első bulijainkat is. Ebben az időben még viszonylag kevés klub létezett, így magunk alakítottuk ki a klub életét és szabályrendszerét.
Megrendeztük az első családias, jó hangulatú találkozónkat, ahol a már megalakult hazai MC-k is képviseltették magukat. Érdeklődésüket elismerésként értékeltük. Az ilyen és ehhez hasonló események baráti, vidám, ám tisztelet teli hangulata alakította ki a motoros társadalom alapjait, melyet olyan MC-k tartanak fent, akik életformájukkal példát mutatnak, fejet hajtva a tradíciók előtt. A Pirates Family MC is ezt az utat választotta, támogatja, és lehetőség szerint ezt fejleszti.
1999-ben megvettük Klubházunkat a vén Duna partján. Nem volt a legjobb állapotban – ezért átépítettük, hogy olyan helyet alakítsunk ki, ahol mindannyian otthon érezzük magunkat. A klub megalakulása óta folyamatosan dolgozik azon, hogy európai szinten is elismert MC lehessen, minden nemzetközi szabálynak és normának megfelelve. Szükségesnek tartjuk az országhatárokon átívelő MC kapcsolatok, és barátságok kialakítását, ápolását.
2005 április 19- én egy meghívásos klubház party-n megtörtént a colorváltás.
A klub jelenlegi neve PIRATES FAMILY MC. A névváltoztatás 12 év után nehéz döntésnek bizonyult – de úgy érezzük, hogy nemzetközi kapcsolataink miatt szükséges volt, és pozitívan hatott a klub itthoni megítélésére is. Ezzel egy időben a klub pécsi tagokkal bővült, majd 2010-től Szekszárd környéki tagokkal is gyarapodtunk.
2017-ben egy meghívásos klubház party keretében megünnepeltük a klub 25. születésnapját.
2020: Létszámbővülésnek köszönhetően megalakult a Pirates Family MC Pécs chapter!
A hazai MC-k mellett több szerb, szlovák és horvát klubbal is baráti kapcsolatot tartunk fenn.
Bács-Kiskun-, Baranya- és Tolna-megye Motoros Baráti Köreivel baráti viszonyt ápolunk, kölcsönösen tiszteljük és segítjük egymást. Reméljük és igyekszünk, hogy ez a jövőben is így legyen.
Természetesen az út nem mindig felhőtlen. Sikerek mellett voltak mélypontok is.
Sajnálatos módon mi is megszenvedtük klubtársunk elvesztését. 1996. október 5-én Zombory János (Zomby) halálos motorbalesetet szenvedett. Halála nagyon megviselt minden klubtagot. 1997 októberében megrendeztünk az első “In memory of Zomby” emlékestet, melynek bevételét a család megsegítésére adományoztuk. A családdal egyeztetve az eseményt négy évvel később “Motoros Jótékonysági Est”-re változtattuk, így 2001 októberétől a rendezvény bevételét és az adományokat balesetet szenvedett motorosoknak juttattuk el. Erről bővebben itt olvashatsz.
A color
Egy Motoros Klub (MC) legszembetűnőbb jellegzetessége a tagok hátán viselt color.
A coloron a klub által választott név felül, a hozzá tartozó grafika középen, valamint országának angol neve alul foglal helyet. A grafika egyik oldalán az MC felirat van feltüntetve. Egyes kluboknál a másik oldalon a klub megalakulásának évszáma is szerepel.
A coloron elhelyezett szöveg, a grafika elhelyezése, a viselését meghatározó szabályok nemzetközi, több évtizedes szokásjog és hagyomány által kontrolláltak. Az MC-k a világ minden részén – USA-tól Japánig – angol neveket használnak, mely az MC szubkultúra elfogadott, mindenhol egyformán érthető nyelve.
A color viselését Magyarországon az MC-k együtt hagyják jóvá.
Csak olyan motoros társaság viselhet colort, melyet a klubok jogosultnak vélnek, és ezt egyöntetűen megszavazzák.
A color nem egy ruhadarab, hanem egy saját szabályai szerint élő közösség szimbóluma.
Minden klub, klubtag aki colort visel – ki is érdemelte azt.
MC tagnak lenni nem hobbi, sokkal inkább egy házassághoz hasonló, gyakran életen át tartó kötelék. Ebből kifolyólag mind régóta és jól ismerjük egymást.
Ahogy feleséget, úgy klubtársat sem fél év alatt választ az ember.
Egy leendő klubtag hosszú utat jár be, amihez egy röpke fellángolás nem elég.
A jelölt évek munkájával bizonyítja kitartását, klub iránti alázatát, szubkultúra felé irányuló odaadását.
A colort akkor kapja meg, ha ezek mellet aktív életet élve részese a klub mindennapjainak és a klub alkalmasnak találja erre.
A klub első colorja.
Nem véletlen a T forma. Használatakor Magyarországon még nem volt kialakult és elfogadott szabályrendszer az MC- k életével, működésével kapcsolatban. A Fekete Horgony MC pedig önkritikát gyakorolva így jelezte friss megalakulását.
Mélypont
Klubtársunk 1996-ban bekövetkezett tragikus balesete után egy fekete szalag díszítette a colort, jelezve gyászunkat, és az elszakíthatatlan kapcsolatot.
Jelenlegi colorunk.
A 2005-ös névváltoztatáskor elkészült új color, melyen már angol név szerepel. A régi név angolosítása helyett új névvel, és új grafikával készült, mely a régi klub új erőforrásait, céltudatosabb szemléletét jelképezi.